Környezeti nevelés új utakon: Tavaszi terepmunkánk és három konferencia tanulságai
•
A PLANET4B projekt részeként ebben a tavaszi félévben megkezdtük
együttműködésünket két iskolával, hogy megvizsgáljuk az iskolakertekben és egyéb
élményalapú oktatási módszerekben rejlő lehetőségeket. Előzetes eredményeink
rávilágítanak arra, hogy a részvételi tanulási módszerek hogyan fejleszthetik a diákok
kognitív képességeit és mélyíthetik a természettel való kapcsolatukat. Ezen
eredmények megosztása során egy hazai és két nemzetközi konferencián
hangsúlyoztuk az innovatív oktatási megközelítések és az oktatáspolitikai reformok
szükségességét a fenntartható jövő érdekében.
Ezt a világot már nehéz jobban elrontani. A WMN interjúja Kelemen Eszterrel
•
Új alapokra kellene helyeznünk a természet, a társadalom és a gazdaság viszonyát, a biológiai sokféleség pusztulása pedig talán még a klímaváltozásnál is súlyosabb probléma – véli Kelemen Eszter ökológiai közgazdász, az ESSRG egyik alapítója és vezető kutatója…
Fő kutatási területei többek között az ökoszisztéma-szolgáltatások, a tudomány és a szakpolitika közötti párbeszéd, a társadalmi részvételre épülő kutatási technikák, valamint az ifjúságnevelés, és nem ért egyet a közvélekedéssel, miszerint politikai szinten nem történik „semmi” a környezeti krízis mérséklése érdekében. Az azonban tény szerinte, hogy sokkal többet kellene tenni, és nem kellene mindent pénzben mérni. Egyik bázisán, a budapesti CEU-n beszélgettünk.
Kutatjuk a reményt – szociodráma az ESSRG irodában
•
A TRIGGER-hez kapcsolódóan múlt ősszel indított Remény Projektünk újabb állomáshoz érkezett.
Bővebben...A PLANET4B a grazi Magfesztiválon
•
Írta: Lipka Borbála
Graz lelkes városi kertészei és magrajongók idén 11. éve rendezték meg városukban a mezőgazdaság és a magok sokféleségét ünneplő fesztivált. Mivel a PLANET4B projekt egyik extenzív esete Magyarországon a mezőgazdasági sokféleségre, a magokra és a vetőmagrendszerekre fókuszál, ez remek lehetőség volt két “szomszédos” esetnek a találkozásra: a grazi, városi zöldterületekkel és a nők ezekhez való hozzáférésével foglalkozó intenzív, valamint a magyar, vetőmagrendszereket feltérképező eset futott össze Ausztriában.
Bővebben...A hüvelyes növények előnyei
•
A hüvelyes növények és a hüvelyes alapú termesztési rendszerek által nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatások előnyeinek értékelése
Bővebben...Részvételi akciókutatás a látássérült emberek természethez való viszonyáról
•
A Mércén 2023. december 23-án megjelent cikk
Mit jelent a természettel való kapcsolat a látássérült emberek számára? Hogyan tehetünk azért, hogy látássérültek akadálymentesen közlekedhessenek abban a természeti környezetben, ami mindannyiunké? A Közélet Iskolája részvételi akciókutatással foglalkozó interjúsorozatának harmadik részében a szegedi Láthatatlan Zöld kutatócsoportot ismerhetjük meg. A részvételi akciókutatás folyamata során a csoport tagjai megoldásokat keresnek arra a kérdése is, hogy miként tehető akadálymentessé és befogadhatóvá egy részvételi kutatás látó és látássérült embereknek egyszerre.
A kezdeményezés két meghatározó tagjával, Ballai Anna Máriával és Mihók Barbarával beszélgetett Molnár Zóra, a Közélet Iskolája munkatársa.
A kutatás elindulását az Inspires projekt tette lehetővé.
Fotó: Bánsági Éva
Bővebben...Társadalmi innováció és civil társadalomtudomány részvételi filmmel – YouCount Országos Műhely Budapesten
•
A 2021 óta Siklósbodonyban tevékenykedő YouCount csapat a Vizualitás, cselekvés, részvétel – vizuális beavatkozások és részvételi kutatások című konferencián mutatta be módszertani eredményeit 2023. október 20-án.
A konferencián művészeti szakemberek, filmesek, társadalomkutatókat vettek részt különböző magyarországi egyetemekről, hogy áttekintést adjanak a vizuális társadalmi beavatkozások területén zajló társadalomtudományi programokról.
Bővebben...Összehangolt földhasználati stratégiák a klímaváltozás és a biológiai sokféleség csökkenésének kezeléséért
•
A mielőbbi és összehangolt fellépés megállíthatja és visszafordíthatja a fenntarthatatlan földhasználatot és a földkészletek túlzott kiaknázását. Ehhez azonban gyors, egyidejű és összehangolt fellépésre van szükség a földhasználati döntéshozatalban érintett különböző döntéshozók részéről.
Bővebben...Közös Jelek Minikonferencia
•
Szeptember 22-én megrendeztük a YouCount projekt szegedi esettanulmányának bemutatkozó konferenciáját (national workshop), a Közös jelek Minikonferenciát. Az esemény az Environmental Social Science Research Group (ESSRG), az SZTE Gazdaságtudományi Kar Kutatóközpont és a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének együttműködésében került megrendezésre. A konferencián a kommunikációs akadálymentesítés jegyében írótolmácsolás és jelnyelvi tolmácsolás is biztosított volt.
Bővebben...