Az előző bejegyzésben láthattuk, milyen jelentős a budapesti erdők pénzbeli értéke, viszont az erdő sokkal nagyobb értéket képvisel az emberek számára, mint ami számokkal mérhető. Ebből a felismerésből kiindulva kvalitatív kutatási módszereket is alkalmaztunk, amelyek segítettek megérteni ezt a sokszínű, nehezen megragadható kérdést. Blogbejegyzés Vásárhelyi Bernadett tollából.
Elsőként interjúkat készítettünk a budapesti erdők kérdésében érintett szakemberekkel: erdészekkel, kutatókkal, önkormányzati szereplőkkel és egy erdőfürdő vezetővel. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mindennapi munkatapasztalataik alapján miért értékes az erdő a városlakók számára, illetve hogyan látják az emberek és az erdők kapcsolatát.
A beszélgetések alapján a használati értékek kerültek előtérbe, hiszen a fővárosi erdők kedvelt helyszínei a különböző sportoknak és más rekreációs tevékenységeknek. Emellett számos közösségi élménynek is helyet adnak, viszont azok is nyugalomra lelhetek az erdőben, akiket nyomaszt a városi élet folytonos pörgése. Szakértői nézőpontból tehát a budapestiek számára az erdő közvetlen használati értékei az elsődlegesek (az erdő természetes hátteret biztosít sokféle, elsősorban rekreációs tevékenységnek), szemben az ökológiai funkciókkal vagy a biodiverzitással.
De valóban csupán emiatt fontos az erdő a lakosság számára? A fókuszcsoportos beszélgetések vittek közelebb minket ahhoz, hogy megértsük, mit is jelent a városi erdő a budapestieknek. Ezekben a beszélgetésekben különféle erdőlátogatók vettek részt: erdészek, túrázók, biciklisek, és jógázók.
A beszélgetések fő tanulsága, hogy az erdőlátogatók szempontjából az erdő nem csupán egy hely, ahol “jó lenni”. Az erdő kiemelt szerepet tölt be az egyén és a közösség identitásában: generációkat köt össze, emlékeket őriz, viselkedést formál, befogad és megtart, ezáltal ráébreszti a látogatót arra, hogy egy nagyobb egység része ő maga is. Az erdő ugyanakkor nemcsak az ember számára értékes, hiszen az erdei élőlényeknek az élet alapfeltételeit biztosítja: élelmet, élőhelyet és menedéket.
A záró kérdéssel mélyültek el igazán a beszélgetések. Egy elképzelt helyzetből indultunk ki: ha az erdő beszélni tudna, mit üzennének neki, vagy mit kérdeznének tőle? Az emberek az erdőhöz mint egy személyhez intézték kérdéseiket: “- Hogy vagy?” “- Hogyan segítsünk neked?” “- Hogy bírsz elviselni minket?”. Ezek a kérdések törődést, aggodalmat és egyfajta felelősségérzetet fejeztek ki. A beszélgetések során az is tudatosodott, hogy miközben a látogatók rengeteg mindent kapnak az erdőtől, az ember jelenléte egyre nagyobb terhet jelent az erdőnek. Ez pedig arra késztette a résztvevőket, hogy megkérdőjelezzék: vajon valóban helyük van-e az erdőben?
A fókuszcsoportos beszélgetések tehát az ember és erdő kapcsolatának érzelmi oldalába is bepillantást engedtek. Egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy az emberek mit értékelnek a fák sokaságán túl az erdőkben. Ezek az erdők generációk történeteinek tanúi, és ha mesélni tudnának, talán arról is mesélnének milyenek voltak az emberek száz éve, mit láttak a nagyszüleink életéből. Ma pedig rajtunk a sor, hogy megőrizzük őket a következő generációk számára.
A következő bejegyzésünkben egy izgalmas részvételi kutatási módszerrel az ember-erdő kapcsolat gyökereit keressük.