Amikor az erdőben sétálva kizárjuk a város zaját, felfigyelhetünk az erdőben élők rezdüléseire, az erdő illatára, színeire, és a falevelek fényjátékára. Az erdőt ilyenkor nem a fák összességeként látjuk, hiszen ez a környezet személyes emlékeket, történeteket és az identitásunk egy részét is őrzi. Blogbejegyzés Vásárhelyi Bernadett tollából.
A kép-hang módszerrel (angolul photovoice) a budapesti erdők és a lakosság közötti kapcsolat mélyebb, személyes rétegeit próbáltuk feltárni. A kutatás ezen szakaszát a FORWARDS projekt finanszírozta.
A kép-hang módszer egy olyan részvételi kutatási módszer, amely a fotózást és a történetmesélést együttesen alkalmazza, ezáltal az az erdő olyan rejtett, személyes jelentései is a felszínre kerülhetnek, amit egy egyszerű beszélgetés során nehéz szavakba önteni. Az adatgyűjtés két vezetett túra során történt, a Péterhalmi erdőben és a Hármashatár-hegyen. A jelentkezők egyénileg készítettek fényképeket, válaszként a kérdéseinkre: „Mi az, ami megállásra késztet? Mi az, ami gondolatokat, érzéseket ébreszt benned?”
A fényképek közös értelmezése is a folyamat része volt. Ezért a résztvevők a legjobban sikerült fényképeket választották ki, majd elmesélték a hozzájuk kapcsolódó történeteket. Ezek által körvonalazódtak az erdő mélyebb jelentései, az érzelmekben, az emlékekben és az identitásban gyökerező kapcsolatok.
Az egyik résztvevőt egy kanyargós fa a gyerekkorára emlékeztette: “Így pedig azért fényképeztem ezt le, mert tökre ez a gyerekkoromból, így a mesékből, az ilyen varázslatos erdő, ahogy így a törzs, meg az ágai kanyarognak, meg jó így a kontraszt is, hogy ilyen sötét a törzs, mögötte ez a világos, zöldes, ilyen fiatal fás rész, de nekem egyből, ahogy így megláttam, azt a gyerekkoromat juttatta eszembe, így a meséket.”
Mások saját életükre is reflektáltak az erdei élet kapcsán: “Hát itt a természet utat tör magának, és a gyökerek, illetve a saját gyökereim, meg hogy a fák mennyire össze vannak kapcsolva egymással, meg az egész erdő, hogy ez együtt él és együtt lélegzik. És tehát maga a közösségünk is, hogy mennyire egymásra vagyunk utalva, mert ők sem tudnak egymás nélkül létezni.”
Az erdő sok budapesti lakos számára a mindennapok szerves része a munkán, a kedvenc sporton, vagy a kikapcsolódáson keresztül. Sokuknak azonban az erdő nem egyszerűen egy hely: családi élmények, gyermekkori emlékek, illatok és az ezek során átélt érzelmek kapcsolódnak hozzá. Az erdőt járva a látogatók befelé figyelnek, nemcsak az erdő rezdüléseire, hanem önmagukra is reagálnak. Vajon éppen ez az erős személyes kötődés magyarázza, hogy miért vált ki egyes emberekből olyan erőteljes reakciókat egy fa kivágása? Az ellenállás, a veszteségérzet vagy akár a gyász nem pusztán egy fa elvesztéséről szólhat, hanem a fához kötődő emlékekről, érzésekről, a személyes kapcsolatról.
Azok, akik segítettek abban, hogy ez a kutatás megvalósuljon, mind sajátos módon érzik magukénak az erdőket, és mindüknek fontos, hogy ez a sérülékeny környezet fennmaradjon. A kérdés tehát nemcsak az, hogy mennyit érnek a városi erdők, hanem az is, hogy mit kezdünk ezzel a tudással. És hogyan kaphatnak lehetőséget azok, akik nemcsak szeretik a budapesti erdőket, hanem tenni is szeretnének a megőrzésükért?