Main picture

Workshop a civil tudományról a Talentum alapítvány szakmai konferenciáján

2021. május 12-én az ESSRG kutatói, Mihók Barbara és Czeglédi Alexandra a civil tudomány közösségformáló aspektusairól tartott workshopot a szegedi Talentum Alapítvány szervezésében megrendezésre kerülő “A közösségek és az önkéntesek újraaktivizálása a járványhelyzet után” c. online szakmai konferencián.

A program célja volt, hogy a résztvevők számára ötleteket adjanak az előadók, illetve közösen feltárják a lehetőségeket, miként indítsanak be újra a közösségi kezdeményezéseket és önkéntes területeket.

 

Az ESSRG kutatói a “Civil tudomány: önkéntes tudósok, cselekvő közösségek” c. online foglalkozás alkalmával bemutatták az önkéntesek bevonására alkalmas kutatási eszközt, a Járókelőkutatót, valamit a YouCount nemzetközi projekt szegedi esettanulmányát, amely hallássérült fiatalokkal közösen indít kutatást a társadalmi változásért.

Ezt követően arra bíztatták a résztvevőket, próbálják ki, hogyan működik egy online civil tudományos kutatás, hogyan gyűjthetnek egyszerű módszerekkel adatokat és oszthatnak meg jól bevált gyakorlatokat. A Járókelőkutató adatgyűjtő funkcióit a Padlet térképes felülete pótolta a workshop idejére. Mindkét online felület alkalmas arra, hogy önszerveződő közösségek, kiadások és tudományos előképzettség nélkül, környezetükre és önmagukra irányuló kutatásokat kezdeményezzenek.