Az elmúlt három évben egy gyógyító kert részvételi tervezésén dolgoztunk a Magház Egyesület kertészeti szakembereivel, az ESSRG kutatóival és a Boldog Gellért Szakkórház dolgozóival karöltve annak érdekében, hogy a kórház kertjét úgy tervezzük át, hogy az a kórház dolgozóinak, klienseinek és a kert/táj nem emberi lakóinak a jóllétét szolgálják.
A projekt záró eseményeként egy olyan terepi és szakmai napot szervezünk, amelynek célja, hogy szakmai platformot és kapcsolódást biztosíthasson mindannak a sokféle szakmának, tudományterületnek és kezdeményezésnek, amelyek a természetet a gyógyító munkában társnak tekintik, s nem puszta eszköznek.
A rendezvény első, terepi napján a résztvevők vezetett sétán bejárhatják a Boldog Gellért Szakkórház kertjét. A gyógyító kert részvételi tervezése közben ún. mikrobeavatkozásokat valósítottunk meg közösen a kertben, amelyek a gyógyítás és gyógyulás igényeit szolgálták, a kert biológiai diverzitásának növelésével párhuzamosan. A sétát Takács Gábor, a Boldog Gellért Szakkórház kertkoordinátora vezeti, bemutatva a megvalósult kertfejlesztési beavatkozásokat és a további terveket.
A második, szakmai napon gyakorló szakemberekkel járjuk körbe a következő témákat:
- Milyen kapcsolat van a természet és mentális egészség között?
- Hogyan válhat a természet társsá a mentális egészség megőrzésében?
- Milyen természethez kapcsolódó gyakorlatok léteznek Magyarországon, melyek a mentális egészség megőrzését szolgálják?
- Hogyan jön létre egy gyógyító kert részvételi tervezéssel?
Mi magunk is be fogjuk mutatni azt a munkánkat, amelyet a Gyógyító Kert Valóságlabor keretében végeztünk a Boldog Gellért Szakkórház kórházkertjének gyógyító kertté alakításának részvételi tervezésében. Ugyanakkor rendezvényünk elsősorban azt célozza, hogy minél több hazai kezdeményezés, tudományos és gyakorló szakmai munka, amely természetalapú megoldásokkal dolgozik helyet kapjon a bemutatkozásra.
A rendezvény időpontja: 2026. június 11-12.
A szakmai nap előadásairól felvétel készül, melyeket az ESSRG youtube csatornáján lehet majd megtekinteni!
A rendezvény az Európai Unió Horizont Európa programjából finanszírozott kutatási projekt a COEVOLVERS (Coevolutionary approach to unlock the transformative potential of nature-based solution for more inclusive and resilient communities, 2022–2026, szerződésszám: 101084220) záró eseményének, és egyben az EU New European Bauhaus Fesztivál programjának része.