PERARES

A PERARES projekt célja a kutatás társadalmi elkötelezettségének, és a kutatóhelyek és civil szerzetek közti együttműködések növelése.

Hogyan történt?

A 2010–2013 között tartó PERARES (Public Engagement with Research and Research Engagement with Society) civil szervezeteket vont be a kutatási kérdések, vizsgálatok kialakításába, hogy ezzel elősegítése, hogy az egyetemi kutatási potenciál, illetve az ott felhalmozódó tudás a jelenleginél sokkal komolyabb mértékben hasznosuljon helyi szinten, a helyi közösség érdekében.

A PERARES konzorcium kibővítette és megerősítette azoknak a kutatóhelyeknek a hálózatát, amelyek civil szervezetek számára és/vagy azokkal együtt közösen kutatnak. A konzorciumot alkotó Science Shopok olyan intézmények, amelyek részvételen alapuló kutatási szolgáltatást biztosítanak a civil társadalmat foglalkoztató kérdések megválaszolására. Egyetemeken belül vagy azoktól független szervezetként a tudomány demokratizálásának olyan alapegységei, amely az állampolgároknak közvetlen hozzáférést biztosítanak az őket elevenen foglalkoztató kérdések tudományosan megalapozott megválaszolásához.

A PERARES projekt Forgotten Citizens of Europe („Elfeledett európai állampolgárok”) munkacsoportjában három kutatóhely (a magyar ESSRG, az ír Corki Egyetem, és a katalán Tarragonai Egyetem) civil szervezetekkel (Védegylet szegedi csoportja, traveller csoportok Cork körzetében, Katalán Romák Egyesülete: FAGIC) közös, összehangolt részvételi akciókutatásokat folytat helyi emberi jogi témában. Az együttműködés révén új kutatási napirendeket, irányokat, problémákat határozunk meg a roma/traveller közösségekkel kapcsolatban.

A PERARES Forgotten Citizens of Europe munkacsoportjának vezetőiként helyi emberi jogi ügyek előmozdítására és az érintettek érdemi bevonására törekedtünk a szakpolitikai lehetőségek kialakításában. A Védegylet Egyesület szegedi csoportjával folytatott hazai részvételi akciókutatásunk a helyi társadalom peremére szorult cigány csoportok helyzetének előmozdítását célozta.

Kapcsolódó publikációk:

Málovics György – Mihók Barbara – Szentistványi István – Balázs Bálint (2011): Kirekesztett társadalmi csoportok és helyi emberi jogok: egy szegedi részvételi akciókutatás előzetes tanulságai. In: Pataki György – Vári Anna (szerk.): Részvétel – akció – kutatás: magyarországi tapasztalatok a részvételi-, akció- és kooperatív kutatásokból. MTA Szociológiai Kutatóintézet, Budapest. 84-119 o.

Málovics György – Mihók Barbara – Jakab László – Lakatos Elizabeth – Szentistványi István – Balázs Bálint – Dr. Pataki György (2011): Participatory Action Research for Local Human Rights: The Case of Roma Minority in Szeged, South-Hungary. Connecting Civil Society and Science: A Key Challenge for Change towards Sustainable Development. 2011. október 20-21., Stuttgart.

Még több infó:

Hivatalos weboldal

Projektek

Összes megtekintése »

Vad rokon növényfajok a fenntartható mezőgazdaságért

A vad rokon növények hozzájárulhatnak a változatosabb, fenntarthatóbb és táplálóbb élelmiszerek biztosításához.

Bővebben...

A hüvelyes növények előnyei

A hüvelyes növények és a hüvelyes alapú termesztési rendszerek által nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatások előnyeinek értékelése

Bővebben...

Összehangolt földhasználati stratégiák a klímaváltozás és a biológiai sokféleség csökkenésének kezeléséért

A mielőbbi és összehangolt fellépés megállíthatja és visszafordíthatja a fenntarthatatlan földhasználatot és a földkészletek túlzott kiaknázását. Ehhez azonban gyors, egyidejű és összehangolt fellépésre van szükség a földhasználati döntéshozatalban érintett különböző döntéshozók részéről.

Bővebben...

Az ellenállóbb európai erdőkért

A FORWARDS projekt egy olyan páneurópai monitoring és értékelő eszközt hoz létre – a ForestWard Observatory-t –, amely képes lesz bemutatni a klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatását, és segíteni a döntéshozókat az erdőgazdálkodási döntések meghozatalában.

Bővebben...